2014. május 18., vasárnap

Fura lények, kecskék, meglepetés rézvirág és paradicsom

Furcsa élőlényeket fedeztem fel az egyik esővízzel teli vödörben. Először ostoros-félének tippeltem őket, aztán találtam pár képet és leírást a medveállatkákról, hát, ezekhez inkább hasonlítanak. Egy biológus ismerősömtől már kértem segítséget ez ügyben, a megvilágosodás azonban még várat magára, ugyanis pillanatnyilag éppen dolgozik, de azt ígérte, ha hazaér, ránéz a fotóra. 


Miközben a különös lényeket "tanulmányoztam"/fotóztam, a három grácia kíváncsi tekintettel kísérte a mozdulataimat. Ők azonban nem azt akarták megtudni, hogy mik lehetnek ezek a fura állatkák, hanem, hogy mikor kapnak már egy kis desszertet. :) 


A hétvégén - kihasználva az esőmentes félórákat - gazoltam is. Az eredmény nem tökéletes, de rajta vagyok az ügyön. 


Balról jobbra: a szilvafa körül spenót, két sor retek (kétféle), három sor saláta (háromféle), két sor cékla és négy sor borsó: 


Sajnos (a betakarítás szempontjából inkább szerencsére) ez csak egy kis töredéke volt a gazolásra váró veteménysoroknak. Holnap folyt. köv. :) 

Virágzik a borsó:


Rézvirág a bejárat melletti zöldségesben. Valószínűleg odafújta a magját a szél ősszel, amikor a lépcsőn ülve tettem el a virágmagokat. :)


Paradicsom, szintén a bejárat melletti zöldségesben, a saláták között. Az úgy volt, hogy... :) Szóval, ősszel maradt pár fonnyadt paradicsom itt a földön, gondolom, a tél folyamán belekerült a földbe, és most paradicsom van ott is, ahova nem ültettem. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...