2014. november 25., kedd

Macskafotók

Készítettem egy pár képet az egyik kismacskáról, aki bizony már nem is olyan kicsi. Nézzétek azt a helyes kis bajuszt az orra alatt... :) 





A kis túlélő

Itt vannak a november 19-i rókatámadás nyomai. Majdnem sírva fakadtam, amikor tudatosult bennem, hogy mi történt. 


És itt van az egyszem kis túlélő, az odalett, gyönyörű, hatalmas kakasom és a japán kotlós fia: 


A szénabála egyik oldalán a macska alszik, a másik oldalon pedig a kakaska pihen: 


Tegnap eljutottunk odáig, hogy nem kellett befognom a kiskakast. Mire előre jöttem a nyulaktól, ő már a bejárati ajtónál topogott, felemeltem a kutyaház tetejét, ő pedig beleugrott. :) Még hogy a szárnyasok buták... :) 

Az etető körül mindig van friss zöld, a kiszóródott szemestakarmány hamar gyökeret ereszt: 


Az etető körül nőtt zöldet (is) a nyulak kapják:

2014. november 23., vasárnap

Boldog születésnapot!

Ebben a hónapban a második születésnapot ünnepeltük. Nagyapám 7-én lett 82 éves, Kitti lányom pedig 22-én töltötte be a 11. évét. 


Először jött az ebéd...


...aztán a torta...




...és persze az ajándékok...


...melyeknek Kitti így örült: 



Végül játék következett, estig: 


A kis szülinaposom és a mogyorótorta. :) 

Veszteségek - nálunk járt a róka

November 19-én elvitte a róka a gyönyörű kakasomat, a japán kotlóst az egyik csibéjével és a Margit tyúkomat. Nagyon fájdalmasan érintett a dolog, mert ők voltak életem első szárnyasai, és nem terveztem, hogy terítékre kerülnek (a kakast nem esszük meg, mert nélküle nincs kiscsibe; a japán kotlóst nem esszük meg, mert nagyon jó anya; a kiscsibét nem esszük meg, mert tyúkocska lett belőle, ő is nagyon jó anya lesz majd, plusz a japánok szépen tojnak; a Margit meg a Margit, a kedvenc tyúkocskám, aki nem tojik, nem kotlik, viszont olyan buta és szelíd, hogy muszáj szeretni, ezért nem esszük meg). Mindegyiküket közel engedtem magamhoz, előbbi okból kifolyólag (vagyis azért, mert "úgysem esszük meg"). Mindegyik egy külön egyéniség volt. Még az a hatalmas kakas is olyan nagyon szelíd volt... Együtt dolgoztunk a kertben, amit én összegereblyéztem, azt ők átnézték, megkapirgálták. Olyan boldogok tudtak lenni egy-egy ilyen közös munka során (jó, jó... nem kérdeztem tőlük, maguktól meg nem mondták, de látszott rajtuk, hogy mennyire elégedettek). 

Hátul a kotlós, elöl a nagyra nőtt csibéi. A jobboldali maradt meg az állományból, egyedül.
Margitkám is odalett...
A gyönyörű, hatalmas és szelíd kakas is rókaeledelként végezte. 
És akkor jön egy ilyen büdös róka, és véget vet mindennek... Egy kiskakas maradt csak meg, a japán kotlós másik csibéje. Aznap reggel láttam, hogy kint van a kiskakas itt elöl, a kertben. Kicsit furcsállottam, hogy mit keres itt egyedül, ráadásul esőben, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Aztán, amikor pár órával később még mindig itt ázott az esőben, ahelyett, hogy behúzódott volna a helyükre, már nagyon furcsállottam a dolgot. Mikor bementem az ólba, láttam, hogy a többieknek hűlt helyük. Először azt hittem, valaki meglovasította őket, de aztán kimentem még egyszer, jobban körülnézni, és megtaláltam a maradványokat. Így már értettem, hogy miért nem mert bemenni a kiskakas. Valószínűleg végignézte valahonnan a mészárlást. Kész csoda, hogy ő megmenekült. Az egész az én hibám. Sosem zártam be a szárnyasokat, még éjszakára sem, teljes szabadságban éltek a kertben. Amíg itt voltak a kecskék, nem is volt semmi probléma soha, még csak próbálkozás sem volt a ragadozók részéről (kivéve, amikor egy nagy madár elvitte a sárga kiscsibét). Ráadásul két-három hete láttunk egy rókát az iskolánál, ami kb. 5 percre van tőlünk, és én mégsem zártam be őket, azt hittem, hogy velünk ilyen nem történhet meg. Most, hogy mesélgetem a faluban a történetet, innen is-onnan is hallom, hogy a napokban egész utcákat raboltak végig a rókák. És ezzel még nincs vége a történetnek. 
Meg fogom csinálni az ólat rókabiztosra, de addig a kakaska itt alszik a bejárati ajtó mellett a kutyaházban, elbarikádozva, hogy meghalljuk, ha esetleg újra jönne a róka. Amíg nincs kész az ól, addig nem tudok idehozni egy másik állományt, viszont nagyon sajnáltam a kis túlélőt, hogy itt kapirgál egyedül, ezért szombat reggel vettem mellé egy gyönyörű, fiatal tyúkocskát. 


Egész nap barátkoztak, aztán estére megfogtuk mindkettőt, és betettük a kutyaházba. Még aggódtam is, hogy nehogy bántsák egymást, aztán megnyugodtam, mert csendben voltak. Kitti szülinapját tartottuk éppen, nagy volt a házban a sürgés-forgás, bele sem gondoltam, hogy talán nem kéne úgy kiengedni a Pupit, hogy itt vannak a csirkék az ajtó mellett. Szóval, kiengedtem. Kb. 20 percet lehetett kint, amikor egyszer csak nagy csetepatéra lettünk figyelmesek, percekbe tellett, mire rájöttünk, hogy honnan jön a zaj, és hogy mi is az... Mire kirohantam, a Pupi büszkén letette a küszöbre, a lábam elé az új tyúkocskát. Akkor rúgta az utolsókat. A kotorékeb "kikotorta" a kis tyúkot a kutyaházból, a kiskakas pedig megint végigélt egy vérengzést. Borzasztóan éreztem magam. Mentségemre legyen mondva, hogy délután a Pupi még együtt "kapirgált" a két szárnyassal, igaz, hogy akkor ott jöttünk-mentünk a kertben. Ahogy egyedül maradt velük, rögtön előjött belőle a vadászkutya. A kakaska, a csodával határos módon, megint megmenekült, viszont megint egyedül van. Ma akartam neki hozni egy másik tyúkot, de még gondolkozom rajta, lehet, hogy előbb inkább gyorsan befejezem az ólat.
Róka elleni védekezésképpen pedig két pulit gondoltam beszerezni, ők kint is elvannak az udvaron, és a jószágot sem bántják. Gyöngytyúk is lesz és némakacsa, előbbi az éles hangjával elriasztja a ragadozómadarakat is, utóbbi pedig még a rókának is nekimegy (ezt ma tudtam meg). Mindenekelőtt pedig bombabiztosra alakítom a hálóhelyüket. Nem akarok több veszteséget szomorúságot. 

Gyarapodtunk

Nagyon mozgalmas napokat tudhatunk magunk mögött. Ebben a bejegyzésben mutatok néhány képet a legújabb lakóinkról, a következőben pedig beszélek majd azokról a szomorú dolgokról, amik értek minket az elmúlt pár napban. 

November 5-én kishörcsögeink születtek, szám szerint négy darab. Egy kicsit elkéstünk a két hörcsög különválasztásával... :) 

Két hétig nem lehetett az anyát bolygatni, ez alatt az idő alatt a ketrec takarítása is szünetelt, ami látszik is a képeken: 



A büszke anyuka:


Létszámellenőrzés következik:


Az egyik apróság:


Vissza a fészekbe. :) Ez a két kicsi az apjára hasonlít, a másik kettő pedig az anyjára.



A pénteki, első takarítás után szebb lett az összkép. Érdekes azonban, hogy egyáltalán nincs semmi szaguk még így sem, hogy két hétig nem voltak takarítva. Lehet, hogy a rózsaillatú forgács van kezelve valamilyen szagtalanító szerrel... 




2014. november 8., szombat

Születésnap, gyarapodás és baromfidolgok

Drága nagyapánk - aki simán letagadhatna 10-15 évet - tegnap 82 éves lett. Az alábbi két képen a hosszú élet titka látható. Találjátok ki, melyik az... :) 



Az idei év kolbásztök termése. Ez a két példány nőtt csak meg (71,5 és 56 centiméteresek), a többinek már nem volt ideje, pedig tele voltak a tövek kis kolbásztökökkel és virágokkal. Jövőre hamarabb elvetem a magokat. A tök mögött egy zellergumó vár pucolásra. Még jó, hogy idén nem ültettem petrezselyemgyökeret, különben most bajban lennék, hogy mi is ez. Na jó, azért a zöldjéről felismerném. :) 


Kitti lányom és Ferkó unokaöcsém hörcsögeit elkülönítettük egymástól, mivel az egyik lány, a másik fiú. Mint az három napja kiderült, egy kicsit elkéstünk ezzel a művelettel... Egyelőre három kishörcsögöt számláltunk, de lehet, hogy van több is. :) 


Csemegéznek a nyuszik. Lassan átkerülnek a baromfiudvarba. 


Sztárfotó Margitról és Mr. Casanováról: 



Olyan szépen nőnek a kiscsirkék. Remélem, hogy lányok, akkor tavasszal már ők is tojni fognak. 



Néha még elkapirgál velük az anyjuk, de most már egyre többet veri el őket az étel közeléből. Érdekes ez a természet... Pár hétig meg sem lehetett közelíteni a csibéket, annyira védte őket a kotlós, etetgette, tanítgatta a gyerekeket, aztán egyik napról a másikra pedig a sorsukra hagyta őket, sőt még az ennivalót is irigyli tőlük. 

2014. november 1., szombat

Növekvő állatgyerekek, kutya-macska "barátság" és vadgalamb-invázió

Így alszanak a felnőttek...


...és így a gyerekek:


Rohamtempóban nőnek, de már csak ketten vannak - a testvérüket múlt hét szerdán elvitte egy ragadozómadár: 




Ez itt a szürke anyanyúl, ez év áprilisában: 


Ők pedig a kölykei, most: 



Van itt minden, mint a mesében: 
Pupi nézi a macskát (sárga nyíl), aki békésen mosakszik a szalmabála tetején (kék nyíl), miközben Cili a hátát vakargatja a szarvával (piros nyíl), a japántyúk pedig a nyúlketrec tetejéről szemléli az eseményeket: 


Pupi Balázzsal szemez...ne, ha Balázs nem a hátát mutatná neki: 


Van az a pillanat, amikor a macska úgy gondolja, jobb, ha biztosra megy:



Egy vadgalambpár járt hozzánk enni, a kecskeudvarba. Az elmúlt napokban egyre többen jöttek. Tegnapelőtt hét galambot számoltam az udvar környékén, ma tizenkettőt kaptam lencsevégre: 



Még mindig virágzik a bársonyvirág...


...és tele vannak a tövek bimbóval. Sajnos ezek már nem fognak kinyílni. De jövőre teleültetem a kertet bársonyvirággal. Az egyik kedvenc virágom lett. 


"Őszül" a kert:


A céklán kívül a zeller van még a földben, gyönyörű zöldje van, és végre megnőttek a gumók is: 


Ültettem spenótot, valamint saláta- és retekféléket ősszel, de a spenót csak tavasszal lesz ehető, a salátafélék pedig nem bújtak ki. Egy pár darab retek lesz, azt már látom; lehet, hogy holnap ki is húzok egyet, hátha már ehetők. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...