2014. április 5., szombat

Magvetés, anyagbeszerzés, barkácsolás és kecskehírek :)

Ma nagyon jól haladt minden munka. Elvetettem három sor sárgarépát (háromfélét) kaporral együtt, egy-egy sor fejes salátát, cukkinit, borsikafüvet, céklát és tököt, duggattam egy-egy sor makói vöröshagymát és lila hagymát, és néhány zöldségsor elejére és hátsó részére elszórtam kétféle metélőpetrezselyem magot. 


Közben elszaladtunk a húgommal a gazdaboltba, és vettünk még vadhálót és kerítésoszlopokat. Sajnos a kutyák miatt holnap muszáj lesz egy "pótkerítést" felhúznunk az első kert és a baromfiudvar közé. Egyelőre ma feltettem a vadhálóra a második sor csirkehálót is: 


Cili mosolyog. :) Nemsokára anyuka lesz. Nagyon szépen látni, ahogy mozog benne a kis gida. :)


Bori és Cili:


A kecskék ideiglenes szállásának tetejére két rétegben takarófóliát terítettünk, aztán még egy ponyvát is rákötöztünk. Most már akár eshet is. :) 



A mai fejéshez még hívtunk segítséget, de Bori ma már sokkal nyugodtabb volt, úgyhogy holnap már egyedül fejünk. :) Egyébként a lányok kezdik megszokni az új otthonukat. Ma már játszottak is, főleg a Cili ugrabugrált összevissza, aztán még a szarvukat is összeakasztották Borival. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...