2014. március 9., vasárnap

Aktív pihenés - vasárnapi kerti munka

A mai műszak délelőtt 10.00-kor kezdődött és 17.30-ig tartott. Elkezdtem kitakarítani a hátsó zöldségesrészt. Találtam egy kis kelbimbót és néhány karalábét, tavalyról. 



Pontosabban a tavalyi ültetés most érett be és/vagy áttelelt. :) A bimbóskel még most is ontja a "bimbóit", úgyhogy néhány tövet meghagytam, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Ennek a kertrésznek az egyik végén vannak az ősszel elduggatott fokhagymák, ezek szépen fejlődnek, már jó nagyok; a kertrész másik felét megkapáltam egy kicsit, holnap idekerül a korai sárgarépa, mag formájában. A másik két kertrészbe mennek a dughagymák (vörös és lila), de erre holnap nem lesz időm, mert közben elkezdtem az elöl lévő minizöldséges kitakarítását és a "sziklakert" rendbetételét is. Holnap ezt szeretném befejezni. 

Néhány rózsadugvány szépen megmaradt, pedig be sem takartam őket, ráadásul edényben voltak. Őket később elültetem majd, csak még azt nem tudom, hogy pontosan hova. 


Találtam két, ébredező növényt, amelyekről fogalmam sincs, hogy micsodák... Elfelejtettem. :) 



A palántázás is folytatódott ma. Mivel a palántázótálcákat és a tőzegcserepeket már tegnap felhasználtam, előkerültek a tavaly nyár óta szorgalmasan gyűjtögetett joghurtos dobozkák. :) A jelenlegi állás szerint, a tegnapi és a mai palántázást figyelembe véve az alábbi zöldség-, fűszer- és gyógynövénymagokat (és 1-2 virágmagot) ültettem ennyi "cserépbe" (egy cserépbe több mag került, később tűzdelek :)): 

- paradicsom, háromféle, összesen 24
- csípős paprika 11
- édes kápia paprika 11
- kaliforniai paprika 11
- édes fehér paprika 11
- édes almapaprika 11
- édes pepperoni paprika 11
- fűszerpaprika 12
- korai fejessaláta 12
- korai fejeskáposzta 11
- zeller 12
- görögdinnye, kétféle, összesen 12
- sárgadinnye 12
- bazsalikom 10
- borsikafű 12
- citromfű 4
- tárkony 4
- orbáncfű 2
- kakastaréj 2
- őszirózsa 2
- liatris 2

A következő hét a palántázás folytatásával, magvetéssel, hagymaduggatással és kertrendezéssel fog telni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...