2014. augusztus 26., kedd

Hamis húsleves + nyár végi ez+az

Én mindent megpróbáltam, hogy rántott halnak tűnjön, de a gyerekek átlátnak a szitán. Ugyanis hal nem terem a kertben, tök és cukkini viszont annál inkább. 


Egyébiránt a tök- és cukkinifélék nem csak egészségesek, hanem rendkívül gazdaságosak is: egy-egy példányt többször és többféleképpen fel lehet használni. Ez elsőre egy kicsit furcsán hangzik, de így van. A rántott töknek és rántott cukkininek elkészített példányok kikapart belsejét eddig megkapták a kecskék. Ez most sem történt másként, ám előtte tovább hasznosítottam a tök- és cukkinibelet: egy interneten talált recept alapján hamis húslevest készítettem belőle. Így aztán most már tényleg kijelenthetem, hogy a tökfélék rendkívül gazdaságos zöldségek.

Felszedtem a leveshez egy pár szál répát. Nem mondom, hogy a legszebb példányok, de garantáltan vegyszermentesek, és nem utolsósorban nagyon finomak. 


A zellerzöld viszont gyönyörű:


Sajnos a gyümölcstermésünk az idén nem valami bőséges. A szilvatermés említésre sem méltó, a körtefákon is feleannyi a gyümölcs, mint tavaly volt. Ebben az évben az alma az, amiből talán most több van, mint a tavalyi évben, ráadásul egészen szép példányok lógnak a fán: 



A sok eső a mángoldra is jó hatással volt. Íme egy méretes, vagyis egy méteres levél:


Virágzik a másodvetésű uborka, remélem, termés is lesz belőle:


Csodálatos zellerzöldjeim vannak. A gumók méretével nem vagyok megelégedve, de levesekbe pont jó lesz. 



Zellerültetvény :) az uborkaháló mögött:


Újravirágzik a bab; jó, hogy nem húztam ki a töveket a földből:


A sok esőtől ilyen szép hatalmasra nőtt a gaz között a meglepetés kínai kel. Néhány hete elvetettem egy sor magot, egy ideig figyelgettem, de mivel nem láttam, hogy bármi is kinőtt volna a sorban, a sorsára hagytam ezt a területet. Két fej termett, örülök neki. :) 


Valahonnan idefújt a szél pár tátikamagot. Nagyon szeretem a tátikát, gyerekkoromban volt belőle bőven a nagyrévi házunk kertjében. 



A héten leszedem, és felfűzöm a fűszerpaprikát.


Úgy tűnik, a paprikának tetszett ez a csapadékos időjárás, nagyon szépek a tövek, még mindig...


...de nem minden zöldségnek kedvezett ez a sűrű és bőséges csapadék. Sajnos a paradicsom teljesen tönkrement. Megpróbálom menteni a menthetőt, de a veszteség sajnos elég nagy. 



Készül a kiscsirkék helye. A nyúludvart megnyitottam, és hozzácsatolok egy még egyszer akkora részt. Ez egyelőre bőven elég lesz a társaságnak. 



A leendő anyanyulak is nőnek, nemsokára beengedem hozzájuk Bolyhost, hogy gondoskodjon az utánpótlásról.


Életkép a kecskeudvarból:


Anya és lánya, amint a szomszéd vadszőlőjét próbálják áthúzni a kerítésen:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...