2014. augusztus 9., szombat

Augusztusi ez meg az

Kár, hogy az illatokat és az ízeket nem lehet "lefényképezni". :) 


Felkötöztem a kolbásztököt a szilvafára. Már rég meg kellett volna tennem. Remélem, hajlandó lesz rátekeredni: 


Ez a kolbásztök egy nagyon okos növény. Tudja, hogy későn ültettem el, és most behozza a lemaradást. Ha így haladunk, holnap kolbásztökből készül az ebéd: 




Kora délutántól estig kint voltak a kecskék: 


Szép munkát végeztek, a gyomruk is megtelt:


Cili nagyon bájos, szájában azzal a virággal:


Juniort bent hagytuk a kecskeudvarban, próbáljuk leszoktatni az anyatejről. Volt ám nagy koncertezés. Napközben még csak-csak elvolt, de félóránként rázendített, hívta az anyját. Legalábbis ekkor még azt hittük, őt hívja. Aztán este, ahogy közeledett  a fejés ideje, már egyenesen hisztizett. Amikor visszaengedtük a két nyanyát, Junior egyenesen a Borihoz rohant, alig bírt magával, ugrabugrált körülötte (meg rajta :)) összevissza. Nem az anyja hiányzott neki, hanem a Bori. :) Egyébként megfigyeltük már, hogy nem nagyon csípi az anyját (mi sem, borzasztó egy nőszemély), mindig a Borival eszik, és őt nyúzza egész nap. A Cilihez csak tejért jár. :) 



Macskák:




A kutyák nem jöhetnek hátra. Még a kicsik sem. Nagy is a sértődés ez miatt:




Mr. Casanova és a kis japán:



Felkötöztem a paradicsomokat. Nem tudom, hányadszorra...






A paprikákat is rendbe szedtem, voltak tövek, amiket itt is kötöznöm kellett:



"Készül" a fűszerpaprika:



A magról ültetett (helybe vetett) fűszerpaprikám. Szerintem gyönyörű:


A gaz átvette az uralmat a veteményes felett. Ma a paradicsomot, a paprikát és a "dinnyeföld" egy részét gyomláltam ki, holnap jó lenne befejezni a dinnye gazmentesítését, utána pedig következhet a másik oldal, vagyis például a másodvetésű uborka kigazolása: 


Kész a kukorica. :) Főzésre vár:


Megindult a patisszon, jó sok termés lett a két tövön, hirtelen:


Virágzik a csíkos, vagy sárga cukkini (majd kiderül, melyiket ültettem ide):


Hatalmasra nőtt a mángold, most már illene megkóstolni... Sosem ettünk még, pedig a levelét spenót helyett, a szárát pedig, spárgaként lehet fogyasztani. A nyulak szeretik. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...